Kapcsolda:
Az ép és fogyatékossággal élő gyerekek együttműködését fejlesztő, a másság elfogadását segítő „Kapcsolda” témanapokat iskolánk immár negyedik éve rendezi meg. A program elindítója Szalai Krisztina színésznő volt, akinek a segítségével a tavalyi évben is nagy sikerrel zárhattuk projektünket, melynek során a Vakok Általános Iskolájának, illetve a Bárczi Gusztáv Óvoda Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola diákjaival működünk együtt. A program közvetlen célja megismertetni tanulóinkkal, a fogyatékkal élő gyerekeket nevelő családok életmódjának és az iskolai nevelésük jellemzőit, speciális feltételeit; felhívni a figyelmet az esélyegyenlőség megvalósulásához szükséges szociális kompetenciák – empátia, tolerancia, életvezetési készségek és döntési készség fontosságára; elsajátíttatni az együttéléshez szükséges alapvető feltételeket és ismereteket a fogyatékkal élő gyerekekkel és az őket nevelő szülőkkel, illetve pedagógusokkal való találkozások és a velük közösen végzett tevékenységeken keresztül.
A projekt közvetett célja felhívni a tanulók figyelmét arra, hogy a társadalmi együttélés egyik legfontosabb feltétele a másságra való nyitottság, amelyet szociális kompetenciáink fejlesztésének egész életen át tartó igénye tesz lehetővé.
A Kapcsolda 2011 projekt elnyerte a TÁRsadalmi Szolidaritás program támogatását, ezáltal jó gyakorlatként is ajánlhatjuk más iskolák számára.
