Hun Eng
« Home - Innováció » Jó gyakorlatok »

Tartalom

Katonai alapismeretek

A tantárgy célja az állampolgárok, tanulók honvédelmi szemléletének kialakítása. Az önkéntességen alapuló Magyar Haderő folyamatosan felmerülő humánerő- forrás igényének kielégítése miatt szükségessé vált a fiatalok körében végzett toborzó munka. Ennek egyik - a Honvédelmi és az Oktatási Minisztérium által - kiemelten támogatott lehetősége a "Katonai alapismeretek" tantárgy. A képzés elméleti és gyakorlati foglalkozásokból épül fel, amelyben a tanulók megismerhetik a katonaélet szépségeit, azokat a lehetőségeket, amelyek mint potenciális munkavállalók várhatnak rájuk. Új kezdeményezés, amelybe iskolánk az elsők között csatlakozott, az ország 22 középiskolájával együtt.

Varga András

Média megjelenések:

http://www.katonasuli.hu/cikk/280/%E2%80%9Ekatonasulis%E2%80%9D-diakoknak-tartott-bemutatot-a-vilag-legjobbja

http://www.honvedelem.hu/media/item/419/katonasulis-diakoknak-tartott-bemutatot-a-vilag-legjobbja

SHOUT

A „Shout” a Smithosian Intézet, a TakingItGlobal és a Microsoft „Partner a Tanulásban” közös környezetvédelmi projektje, mely a Web 2.0 nyújtotta lehetőségeket felhasználva olyan virtuális közösségeket próbál létrehozni, melyek közösen tudnak fellépni a környezeti károk enyhítése érdekében az „Erdők Nemzetközi Évében”.

A program első szakaszában a diákok az online felületeken egymással és szakértőkkel vitathatják meg ötleteiket a témában, majd megismerkedhetnek a Microsoft ingyenesen letölthető programjaival (Microsoft Kodu, Microsoft AutoCollage, SongSmith, Bing, World Wide Telescope, Microsoft Movie Maker, Bing Maps) , melyek segítségével fedolgozhatják a környezetükben jelenlévő környezetvédelmi problémákat. A program későbbi szakaszaiban a diákok megoszthatják egymással tapasztalataikat, terveiket, valamint virtuális osztályokat hozhatnak létre. A cél az, hogy a diákok megismerjék környezetüket, törekedjenek annak fenntarthatóságára, és globális szinten is elemezzék azokat.

Bárdonicsek Klára

Golding-show – irodalmi valóságshow a Facebookon

(Magyar nyelv és irodalom, csoport- illetve konfliktuskezelő képességet, kreativitást és demokratikus gondolkodást fejlesztő kutató-projekt 17 éveseknek – kooperatív technikák, drámapedagógia, vizuális nevelés, IKT.)

Projektünk során William Golding A legyek ura című regényét dolgozzuk fel a Facebookon a valóságshow-k kereteit felhasználva. Így született meg a Golding-show, az első irodalmi valóságshow a Facebookon. „Kísérletünk” célja választ adni a következő kérdésekre:

Képes-e egy közösség a civilizációtól távoli térben megőrizni tanult értékeit? Hogyan egyeztethetők az egyén és a közösség érdekei?

A projekt során a tanulók szakértői csoportokban kutatják fel a valóságshow-k jellemzőit, majd a regény legfontosabb karaktereit és konfliktusait „életre keltik” a Facebookon. Így hétről-hétre bárki számára nyomon követhetővé válik a cselekmény, a szereplők lelki történései és a tanulók (regényre, önmagukra és szerepeikre való) reflexiói a Golding-show oldalára feltöltött videók, fotók, bejegyzések, PPT-k segítségével.

Vásárhelyi Virág – Szabados Tímea

Tantermünk a nagyvilág

A természettudományos tantárgyak alacsony óraszámából és az interneten található óriási anyagmennyiségből adódik, hogy a digitális ismeretanyag felhasználása elengedhetetlen napjaink oktatási gyakorlatában. Ezt különböző projektek formájában végezzük. Ennek fő jellemzője, hogy a projekttéma megbeszélése, feladatok megoldása, az ismeretforrások bemutatása, a csoportok megalakulása a tanítási órán történik. Utána a projektidőszak alatt folyamatos konzultáció mellett a csoportok önállóan dolgoznak, majd a produktumokat együtt az órán megnézzük, megbeszéljük, értékeljük.

Legfontosabb témáink eddig a következők voltak: globális felmelegedés:- alternatív energiaforrások és a Bős-Nagymarosi vízlépcső: - élelmezési és urbanizációs válság:- Magyarország régióinak bemutatása: -térképkészítés: - ENSZ szakosított intézményeinek bemutatása.

A produktumok elkészítésekor páros munkában illetve 4-5 fős csoportokban dolgoznak tanulóim. A csoportok önkéntes alapon szerveződnek, a különböző projektek alkalmával változnak. A csoportos munkavégzés a csapatépítést és a felzárkóztatást is szolgálja. A csoportokban a munkamegosztás képessége közben sokat fejlődik.

A projektmunka alatt tanulóim megismerik a szakmailag korrekt oldalakat, a gyűjtött anyagot filmek, ppt-ék, diagrammok, grafikonok, tematikus térképek formájában feldolgozzák.. Mindez aktív, alkotó tanulói részvételt jelent , mely során nő a diákok kreativitása és fejlődik esztétikai érzékük valamint kifejezőkészségük . Megtanulják a lényeg kiemelését, digitális kompetenciáik és kooperatív technikáik folyamatosan fejlődnek, kialakul bennük az eredményes együttműködés képessége. Belső tulajdonsággá válik a folyamatos tájékozódás igénye, amely elengedhetetlen feltétele az élethosszig tartó tanulásnak.

Mizser Zsuzsanna

Többet ésszel mint pénzzel

A gazdasági és nyelvórákon igyekszem projekteket megvalósítani, mert ezzel érdekesebbé és könnyebben feldolgozhatóvá válik a tananyag. A "Többet ésszel, mint pénzzel" című projektet gazdasági környezetünk órán végzem a diákokkal. Feladat: Hogyan fektetnél be 20 millió forintot. A tanulók megtanulnak az interneten tájékozódni, megkeresik és összehasionlítják a különböző bankok ajánlatait. Személyesen is tájékozódnak az intézeteknél, prospektusokat gyűjtenek. A projekt végén prezentáció vagy kisfilm formájában mutatják be munkájukat.

Elsholtz Márta

Élet a lencsén túl

A Life thorough the Lenses (Élet a lencsén túl) egy 20 órás angol nyelvi projekt, melynek középpontjában a sajtó, azon belül a sajtófotózás áll. A projekt célja az angol nyelvi készségek fejlesztésén túl, a diákok digitális írástudásának javítása, történelmi ismereteinek bővítése, kreativitásra és szociális érzékenységre nevelése.

A bevezető részben a diákok körbejárták a sajtófotó fogalmát, különböző angol nyelvű sajtótermékeket vizsgáltak, különös tekintettel a kép-szöveg összefüggésre. A projekt következő része 10 híres sajtófotóra épült. A diákok megbeszélték a fotókhoz fűződő sejtéseiket, érzéseiket. Ezután internetes kutatás következett, mely során feltérképezték a fotókon ábrázolt események történelmi hátterét, szereplőit. A harmadik részben megismerkedtek Robert Capa, a világhírű magyar sajtófotós életútjával,ellátogattak a Ludwig Múzeumban rendezett Capa kiállításra, majd további internetes adatgyűjtés után megírták Capa életrajzát megadott minta alapján. Végül fiktív televíziós interjúkat készítettek Robert Capaval, melyeket feltöltöttek a youtube-ra. A projekt utolsó részében a diákok maguk váltak sajtófotóssá. Egy hónapon át, különbözőcsapatokban (kultúra, vallás, politika, környezetvédelem, nagyvárosi élet, sport, emberek) dokumentálták Budapest mindennapjait. Fotóikat, élményeiket, beszámolóikat egy blogon rögzítették, valamint hozzászóltak egymás bejegyzéseihez. (www.missioncamera.blogspot.com).

A projekt zárásaként a diákok legjobb „sajtófotóiból” kiállítás nyílt az iskolában, ahol közösen megválasztották a legjobb diákfotóst.

Bereczki Enikő

Identitárs

Az „Identitárs” című projekt során a diákok közösen létrehoztak egy társasjátékot, mely vázát az adott osztály élettörténetei, problémái és jövőbeli tervei adják. A tanulók első lépésben szerep- és élettörténet kártyákat alkottak, saját életükből merített élmények és érzések nyomán, amelyek múltbeli (ki voltam én a múltban?), jelenlegi (ki vagyok én most?) és jövőbeli (milyen leszek a jövőben?) én állapotaikat tükrözik. Második lépésben közösen létrehoztuk a társasjátékot magát, azaz digitális úton megrajzoltuk az egyes mezőket, kidolgoztuk a hátteret és meghatároztuk a színeket. Harmadik lépésben megalkottuk a szabályokat, melyekbe belefoglaltuk a szerep- és élettörténet kártyák jelentését és felhasználási feltételeit. Végül mindenki kiválasztott egy tárgyat, mely a játék során az adott diákot szimbolizálja.

A projekt 17-19 éves diákok számára készült, a viselkedéskultúra tantárgy keretében.

A játék fejleszti az önismeretet, a toleranciát és csökkenti az osztályban tapasztalható ellentéteket is. Továbbá, segít a serdülőknek saját identitásuk kialakításában, amely életkoruk egyik sürgető feladata. A társasjáték végigjátszása után közösen megbeszéljük a diákokban felmerülő érzéseket és gondolatokat, és tisztázzuk a félreértéseket is.

A projekt során több IKT eszközt is igénybe vettünk. Egyrészről a bing keresőprogramot a képek kiválasztásához, másrészről az „autocollage” nevű programot, mellyel képeket lehet összefűzni, ezáltal megkönnyítve a tábla vizuális elemeinek megalkotását.

Nagy Péter

Az antik örökség továbbélése Budapesten

(kétnyelvű: angol és magyar nyelven)

A projekt célja, hogy az építészeti stílusok megismerése tapasztalati módon, élményszerűen – budapesti séták során – történjen. A mai épületek antik hagyományokkal való összevetése fejleszti az asszociatív készséget és a vizualitást. A tanulók saját fotókat készítenek és ezeket illesztik be saját ppt-be. A projekt előkészítő szakaszában classmate PC-ken csoportmunkában gyűjtőmunkát végeznek, és rendszerezik a stílusjegyeket. A differenciált feladatkiosztásban az angol nyelvben jártasabb tanulók a magyar nyelvű prezentációkat fordítják. A csoportmunka lehetőséget ad a tanulói értékelésre. A projekt produktuma web-felület.

Juhász Éva

Egyetemes középkor térképeken, kisfilmeken

A középkor mint nehezen tanítható és megközelíthető korszak életre keltéséhez segítségül hívtuk a Movie Makert és a Bing Maps programot, amely a korábbi gyűjtőmunka és könyvtári órák funkcióját tölti be. A papíralapú vaktérképekhez képest, a kiegészítő megjegyzésekkel ellátott helymeghatározások és az események tematikus csoportosítása inkább segíti a térbeli és időbeli korrelációját, és transzparensebbé teszi a témaköröket. A kisfilmek ezenfelül empátiát ébresztenek az adott korszakhoz való ráhangolódással. A vizualitással és mozgóképekkel jobban fejlesztjük a memóriát, a csoportmunkával a kommunikációs készségeket. A produktum web-felület.

http://www.bing.com/maps/?v=2&cp=47.477779387999995~19.106389999&lvl=4&dir=0&sty=r&cid=9334ED8B13ACD1B6!215

http://www.bing.com/maps/?showupgrade=1#/klg3x4osnml21wmv

http://www.bing.com/maps/?v=2&cp=47.000403932201195~31.14740562400052&lvl=4&dir=0&sty=r&cid=C72E9AAE1404DE72!234&explore=sst.0

http://www.bing.com/maps/?v=2&cp=47.04534062639329~19.17230796775&lvl=6&dir=0&sty=r&cid=E602A15A2D1F1510!266

Juhász Éva

Let’s play history

Cél a stratégiai gondolkodás fejlesztése saját tervezésű játékokon keresztül, valamint a diákok közötti kooperáció segítése. A projekt két alapjátékon alapul, az angolszász hagyományú táblás játékokon és a triminó játékokon. Az előbbiben nagy hangsúlyt kap a kreativitás és vizualitás, a másodikban a logikus gondolkodás és asszociatív készség. A projekt nyelvi célja az angol nyelvű szövegalkotás fejlesztése és kérdésfeltevés gyakoroltatása Question-card-ok segítségével, amelyeket később Flashcard formában digitálisan is feldolgozunk. A nyelvi kompetenciák mellett a szöveg-alapú tárgyak (pl. történelem) adathalmazának feldolgozását élvezetesebbé teszi. A triminó segítségével egy-egy témakört minden szinten körbejárunk a háromszögcsúcsok találkozásánál (fogalom, évszám, név) és kapcsolatot teremtünk az azonos korban játszódó események és személyek közt.

Juhász Éva

Gazdasági integrációk 2011

Cél a kortárs történelem és a köztes-európai régió történelmének vertikális feldolgozása a birodalmi keretektől a visegrádi és európai együttműködésig. A projekt a tanév aktuális évfordulóihoz kapcsolódik (Károly Róbert trónra lépésének 700., a visegrádi együttműködés 20. évfordulója, a szatmári béke 300. évfordulója). A projekt kisfilmeken, ppt-ken keresztül mutatja be a forint történetét, a Habsburg Birodalom monetáris történetét, a visegrádi országok közös politikáinak perspektíváit. A feladatok évfolyamszinten valósulnak meg, alsóbb évfolyamok flashcardokon gazdaságtörténeti szempontból dolgozzák fel középkort, a végzősök a gazdasági integrációkra fókuszálnak. Produktum digitális tananyag. A projekt angol és magyar nyelvű.

http://flashcards.educationlabs.com/Default.aspx?page=Home#/Play/?deckid=2903

http://flashcards.educationlabs.com/Default.aspx?page=Play&mode=Learn&deckid=2903#/Play

http://flashcards.educationlabs.com/Default.aspx?page=Play&mode=Learn&deckid=2900#/Play/?deckid=2908

Juhász Éva

Ingatlanpiaci capriccio

A pénzügyi piacokhoz sok szálon kapcsolódó lakáspiac „kutatásait”az emeltszintű elméleti gazdaságtan csoportban végezzük, akik a következő évben érettségiznek ebből a tantárgyból. Ezek a 18 évesek egyénileg, párosan illetve csoportban dolgoznak a projekt során. Valójában ez egy „egyéni útkeresés,” mely annak a kihívásnak próbál megfelelni, hogy a rendszerváltás új helyzet elé állította társadalmunkat, ahol a vállalkozói kompetencia, valamint a pénzügyi ismeretek jelentősége felértékelődött.

A projekt bemutatja, hogyan fejleszthetők azok a kulcskompetenciák az elméleti gazdaságtan tanítása során, melyek majd segítik az egyént abban, hogy könnyebben megismerje tágabb környezetét. Képes legyen a kínálkozó lehetőségek megragadására. Egyben tudást, kreativitást, az újításra való beállítódást és a kockázatvállalási hajlandóságot is jelent. Célkitűzései érdekében terveket készít és hajt végre, amely alapját képezi azoknak a speciális ismereteknek és képességeknek, amelyekre a gazdasági tevékenységek során szükség van. S mindezt úgy, hogy kihasználja a közgazdaságtannak azt az adottságát, hogy ezer szálon kapcsolódik más tudományokhoz.

Budapest és a világ nagy városainak ingatlan árait kutatták a tanulók a web2 segítségével. Megismerték a hitelezés törvényszerűségeit, szembesültek kockázatvállalási hajlandóságukkal, a Fibonacci számok, az aranymetszés jelentőségével. Belekóstolhattak a döntéselmélet néhány fontos kérdésén keresztül, abba, hogyan befolyásolható, a gazdasági szereplők pénzügyi kérdésekre adott válasza piaci, pszichológiai törvényszerűségekkel. Web kamerán keresztül szembesülhettek a lakáspiac előtt álló problémákkal, a magyar és az izraeli piac összehasonlítása során, ingatlanközvetítők segítségével. Saját preferencia rendszerüket, valamint a városok földrajzi, gazdasági kulturális vagy gasztronómiai adottságait megismerve ppt-k során, 3D-ben megtervezik álmaik otthonát, és elhelyezik abban a városban, melyet a projekt során legélhetőbbnek találnak. Munkájuk népszerűsítéséhez használják mindazokat a közösségi hálók által kínált lehetőségeket, melyek rendelkezésükre állnak. A projekt során a tanulók kollázsokat készítettek Budapest különböző kerületeiről, illetve a világ nagy városairól. A korábban leírt szempontok alapján ppt-k készültek ugyanezekről a városokról, illetve reklámfilmeket készítettek a saját munkájuk népszerűsítésére.

Bereczki Mária

Testek, alakzatok, dimenziók

(Matematika, és ezen belül térgeometria: a matematikai-logikai képességek fejlesztésének szélesebb körre való kiterjesztése 18-19 éveseknek (érettségizőknek) - IKT eszközök tanórai felhasználása, kooperatív tanulásszervezési formák alkalmazása, digitális kompetencia fejlesztése, kreativitás fejlesztése, érdeklődés felkeltése.)

A diákok utolsó középiskolás évében a matematika tananyag fontos része a térgeometria. A tananyag az euklideszi geometriát tárgyalja, és a használt tankönyvek is erről szólnak. Számomra fontos, hogy ne kizárólag ezzel ismerkedjenek meg a gyerekek, hanem tekintsünk túl ezen. A térgeometria bevezetéseként kitekintés a világba: az euklideszi geometria fogalmai nem fedik le a valóságot. A tárgyak, az élővilág, a természeti formák nem sima felületű testek, és ezek vizsgálata a fraktálgeometriához vezet. Emellett a térgeometria bevetető óráin a klasszikus fogalmakat is körüljárjuk a rendelkezésre álló modellek segítségével. A témakör összetett vizsgálatának része a más témakörökhöz való kötődések felfedezése is: pl. kristályszerkezetek, természet, művészeti ágak.

A számítógépek és egyéb IKT eszközök használata a diákok digitális kompetenciáját is fejleszti. A prezentáció készítése során alkalmazzák az informatikából tanultakat. A feladatok felépítése irányítja és fejleszti internetes keresésük hatékonyságát, így természetessé válik számukra, hogy a számítógép és az internet a tanulás elfogadott és hasznos eszköze. A felkészüléshez tanári útmutatás alapján, de egyénileg használják a netet, így jelentősen fejlődik az önálló tanulási készségük. A csoportmunka és a megadott időkeret együttműködésre ösztönzi a diákokat, és ezáltal fejleszti szociális kompetenciájukat. Az elkészült prezentációt, videót be kell mutatni a társaiknak, így ez fejleszti a tanulók kommunikációs készségét is.

Halácsy Katalin

Golding-projekt

Célcsoport a 9. C osztály. A téma feldolgozása az osztályfőnöki tematikához kapcsolódik. Cél: a szociális kompetenciák, az önismeret fejlesztése és a csopotkohézió megteremtése, továbbá az internet és az IKT eszközök használatának elsajátítása, gyakorlása egy házi olvasmány feldolgozásának keretében, a 2010/11-es tanév egészére ütemezve.

A projekt során a diákok totókat és kvízeket készítenek A Legyek ura című regény alapján, majd prezentációt William Golding életművéből. A projekt következő fázisában a Te hogyan döntenél? című kérdőív kerül kidolgozásra, melyet egy osztályfőnöki órán töltenek ki a diákok, majd az eredményt megvitatják. Végül, egy szakértői dossziét állítanak össze a regényből.

Fókuszban az önálló, felfedező tanulás. Az előre megadott értékelési szempontok segítenek a dosszié megtervezésében, a felkínált feladatok kiválasztásában, hogy azok mind az egyéni érdeklődésnek, mind az értékelési szempontoknak megfeleljenek. A portfolió hat dokumentumból áll, amelyek mindegyike legalább egy oldalnyi terjedelmű. A dokumentumok között szerepel szövegértési, szövegalkotási, kutatási feladat, önálló alkotás (színpadkép, illusztráció, jelmezterv, plakátterv, montázs), amely nem szövegalkotás. A portfolió záródokumentuma a tanulási folyamatra visszatekintő-reflektáló esszé. A regény szövegén kívül a lexikonokban, az interneten fellelhető anyagok tanulmányozására is figyelmet kell fordítaniuk a diákoknak.

Budapest Bank Illetve KEBA pályázata a pénzügyi ismeretterjesztés témájában

Ez két hasonló pályázat volt, mindkettőn elindultunk és mindkettőn nyertünk valamennyi pénzt.

Azt vállaltuk, hogy Pénzügyi ismeretterjesztő foglalkozásokat tartunk a környezetünkben működő általános iskolák végzős osztályai számára saját iskolájukban (szaktanári előadás, saját tanulóink által szervezett és lebonyolított interaktív játék illetve tudáspróba díjakkal).

Ennek érdekében szakköröket szerveztünk és kidolgoztuk az óravázlatokat, előadásokat. A tanulók szaktanári segítséggel prezentációt készítettek. A munka mini notebookok, illetve CMPC-k segítségével csoportmunkában folyt. A tanulók játékokat találtak ki az adott témakörhöz (Tabu, Activity, Ki nevet a végén?). A foglalkozás során a tanulók tesztet töltöttek ki és Rákóczis pendrive-ot, vagy könyvutalványt nyertek. Az értékelő kérdőívek alapján négyes fölötti a tetszésindexünk (a maximális ötből).

Az iskolai nyitott napokon is tartottunk nyolcadikosoknak illetve a kísérő szülőknek foglalkozásokat.

A vállalt előadások nagy részét már megtartottuk, még egy pár iskolát fogunk felkeresni márciusig.

A megvalósítás eredménye nagyon pozitív. Mind a diákok, mind a tanárok szerették ezt a munkát illetve ezt a kihívást. Mindenki sokat fejlődött, tananyagok, tesztek, kérdőívek jöttek létre. Reméljük több nyolcadikosban is felkeltettük az érdeklődést a közgazdasági kérdések iránt és azt is reméljük, hogy ez elősegíti az iskolai marketingcélok megvalósítását is.

Forgács Klára

CULTURE BOX

A projekt címe: ’Culture Box’, 2010. novemberében kezdtük és egyelőre a tanév végégig tervezzük.

Partnerintézmény(ek): Buena Vista High School, Colorado, USA; II. Rákóczi Ferenc Közg. SZKI, Corvin Mátyás Gimnázium és SZKI

Résztvevők száma: 9.b – 17 fő; 9.d – 16 fő; Corvin - 9.c: 15 fő és ugyanennyi amerikai középiskolás 4 csoportból


egyénileg: levelező-párok kialakítása, a közös (de zárt) Facebook oldal rendszeres használata, követése

Tervezett tevékenységek:

csoportosan: digitális projektek készítése, összehasonlítása a saját ország/környezet/iskola életéből

Projekteredmények: karácsonyi képeslap-készítés, postai küldés; bemutatkozó képek, montázsok, videók készítése; mind map készítés; emailezés beindítása; a facebook oldal életre hívása (címe: BVHS World Geography);  napi, folyamatos kapcsolattartás; ppt-k a 9.b-sektől - national parks of Hungary; tréfás magyar nyelvleckék angolul


pl. két amerikai bemutatkozó videó:

http://www.youtube.com/watch?v=Q6YamKw0R2k

http://www.youtube.com/watch?v=-aux0m1I_MQ


Bujdosó Timi

MOZGÁSKULTÚRA

A jó gyakorlataink célja, hogy a tanulók élményekkel támogatva folyamatosan fejlődjenek. Miközben törekedniük kell a testi és szellemi terhelés egyensúlyának kialakítására.

A sokféle mozgásforma oktatása, a különböző helyszínek, tanárok a sokféleség kavalkádját hozta be a hétköznapokba, a nem-hagyományos testnevelés órák rendszerét alkottuk meg a Mozgáskultúra tantárgy keretében.

A legújabb felmérés szerint a legnépszerűbb tantárgy a testnevelés. (Mérei 2009.).

Nagy a felelősségünk!

A „PROJEKT 1” programja: Body-boy&Body-girl, , Aerobic-kör (Step, Pilates, Jóga, Relaxáció), Játék-kör, Friss-levegő-kör, Tánc-kör, Élménypedagógia-kör (Személyiségfejlesztés), Kötélugró-kör

Harmadik éve működik ez a rendszer.

Testnevelés munkaközösség, Gizúr Katalin, Hegybányai Ildikó, Porubszky Ágnes, Falusi Gabriella, Székely András

KULCSKERESŐ

Az egészséges életvitel kialakításához keresem a kulcsot olyan tanulóknál, akik nehezen szocializálhatók, beilleszkedési problémákkal küzdenek.

Végzem ezt a kísérletet a gyógytestnevelésre utalt tanulóknál, aki között vannak igen problémás esetek is.

Mindannyian mások vagyunk, mégis vannak olyan törekvéseink, amiben megegyezünk. Vágyunk az elismerésre, a harmóniára és a szeretetre. Ennek megvalósításához különböző utakat járunk be. Ezért használom az élménypedagógiát, jógát, fit-labdát, ellazulási technikákat, különböző mudrákat, mantrákat, légzésterápiát, sztereogramot, mandalát, pozitív-gondolkodást segítő kiskönyvtárat, IKT, stb. Mindezeket a törekvéseimet a Harmónia-napon mutattam be.

Gizur Katalin