Hun Eng
« Home - Felvételizőknek » Gólyatábor »

Gólyatábor
mutat
Gólyatábor
.Nagyon fontosnak tartjuk, hogy diákjainkat ne csak a hivatalos ügyintézésben, hanem az iskolai-, és az osztályközösségbe való beilleszkedésükben is megfelelően támogassuk. Ennek érdekében a testnevelő és a mentálhigeneia munkacsoport egész éves csoportépítő projektjét az Iskolai Diák Bizottság is támogatja. Minden év augusztusában (általában az első tanítási napot megelőző három napban) gólyatábort szervezünk kilencedikes diákjaink számára. A tábor szervezéséért és a program lebonyolításáért az Iskolai Diák Bizottság a felelős, talán éppen ezért is, az egyik legnépszerűbb programunk egyike. Csoportépítő és társismereti tréningek mellett, sport és játékos feladatok (éjszakai túra, drámaverseny, gólyaavatás stb.) segítségével igyekszünk minél több felejthetetlen élményt nyújtani a hozzánk jelentkezett diákok számára.
Gólyatábor 2011
mutat
Gólyatábor 2011
Horány

Az idei évben is megrendezésre került a gólyatábor. Az IDB-s diákok és az idei év kilencedikes osztályfőnökeinek segítségével három eseménydús és szép napot töltöttünk el Horányban. Szállásunk közvetlenül a Duna-parton volt, így gyönyörű környezetben rendezhettük meg programjainkat. Az idő is kedvezett, hiszen még a Duna vizében is rendeztek a táborvezetők gólyapróbát. Volt részünk éjszakai túrában és környezetvédelmi kampány tervezésében és megvalósításában, sokat játszottunk és sportoltunk, sőt még főzőversenyt is rendeztünk, ahol az osztályok a paprikás krumpli készítésben mérték össze tudásukat. A lelátogató tanáraink is megerősítették a hírt, hogy igazán finomra sikerült mindegyik paprikás krumpli.

ugrás a galériához
Gólyatábor 2011
mutat
Gólyatábor 2011
Rendezvény

Gólyák figyelem!!!


Praktikus információk:
•    A tábor időpontja: 2011. augusztus 29-31-ig
•    Helyszín: Horány, Regatta Hotel
•    Találkozó: Újpest-Városkapu, reggel 7.30-kor a buszállomáson a Match felőli oldalon. (Várhatóan a 2-es kocsi állásról indulunk.)
•     Szállás: 4-6-9 ágyas fürdőszobás szobákban.
•    Étkezés: reggeli, ebéd, vacsora a hotel éttermében (Az érkezés napján reggelit nem biztosítunk, hozz magaddal útravalót, de ebédet, vacsorát már együtt eszünk. Az utolsó napon is kapunk ebédet, illetve 30-án bográcsozunk.)
•    Érkezés várhatóan a 14.45-kor induló busszal 16.30 körül Újpest-Városkapuhoz augusztus 31-én.
•     Fontos! A táborba szükséges egy 3 napnál nem régebbi orvosi igazolás, kérünk Titeket, hogy szerezzétek be és az osztályfőnököknek adjátok le majd.


Elérhetőség: Vásárhelyi Virág programszervezőnél, vvirag81@gmail.com/vasavir@posta.rakoczif.hu, illetve az osztályfőnököknél is érdeklődhettek.
Amire szükséged lehet: 3 napi váltás ruha hideg, esős időre is, sportcipő, tisztálkodási szerek, kabalád és jókedved.

ugrás a galériához